Csendesedik a világ, csendesednek az emberek és elcsendesednek a lelkek is az országot betakaró hópaplanos karácsonyvárásban. Az Advent gyertyái fényesen lobogva hirdetik: immár közel a Megváltó. Az ünnepet nem a bevásárlási láz élteti, hanem az a belső fény, ami a jó embereket eltölti, az a reménykedés, amivel várjuk, egyre csak reméljük, hogy egyszer mégis csak másképp lesz, egyszer a kínzó gondoknak majd csak vége szakad, egyszer jóra fordul minden. Egyszer tényleg eljön a Megváltó.
Pedig egyszer eljön. Eljön, mert megígérte, és amit eleddig megígért, azt be is tartotta. Mai ésszel ez nem is érthető, mindent megmagyarázni kívánó és tudó korszellemünknek szokatlan, be nem látható, föl nem fogható. Föltámasztja a halottakat, letörli a könnyeket, eligazítja a bajokat, hogy lehet?
Egyszer megteremtődtünk, másodszorra ez már nem is lehet? Krisztus eljön értünk. Hogyan? Csak nem úgy, ahogy a tudomány elméletben használni képes az időzónák közti átlépési lehetőségeket? Képes ember ezeken a már ismertté vált féreglyukakon netán közlekedni? Ember nem is. De aki most születik csecsemőként valahol Betlehemben és Isten fia lesz, betöltendőn hivatását, s majdan feltámad, ő sem lesz képes az időzónákon át közlekedni? Bizonyos, hogy igen. És bizonyos, hogy képes lesz minden arra érdemest föltámasztani, apjától nyert hatalmánál fogva.
A mai emberiség az ember klónozásának küszöbét kívánja átlépni, rövidesen eredmények is lesznek, és nem kell jóstehetség ahhoz, hogy kimondjuk: belátható időn belül az ember sejtekből vagy akár csak pozitív-negatív energiákból másik embert, emberi lényt lesz képes előállítani. Ha ezt Isten fia teszi, a holtakat képes lesz föltámasztani. Így fog eljönni értünk az idők végezetén. A felmenőket a leszármazott emberek génjeiből – de csak az érdemesítetteket – örök életre lehet hozni, újrateremteni. S a most születendő kisded pontosan ezt ígérte. És a lélek? Ha egy ember eltávozik az életből, 21 gramm súlyt veszít azonnal, a tudományos mérések szerint. Eltávozik a lélek, könnyebbedik a test. Kell-e lélek az újonnan kreált embernek?
Hitünk szerint igen, s ezt a lelket is csak a teremtő képes az emberbe betáplálni. Mindezen gondolatok oda vezetnek, hogy az Isten fia, kinek születésnapját most ünnepelni fogjuk, értünk, emberekért született, értünk, helyettünk és miattunk vette magára a világ bűneit és halt meg a keresztfán, és értünk, akik vezérlő parancsolatai szerint jártuk földi utunkon, értünk fog visszajönni, hogy elnyerjük az örök életet. De ezért nekünk is tenni kell, nem is keveset és folyamatosan. Az kell tennünk, amire 10 fő parancsolatban tanítást nyertünk, de azt szüntelenül, és azt, amit a bennünk lévő kimunkált lélek diktál. Mert akinek lelke van, és annak szavát el nem hallgattatja, biztosan megérzi a teremtő akaratát. A recept csak ennyi. Ha mindezen elmerengünk így karácsony előtt, megnyugszik tépelődő szívünk. Nem vagyunk egyedül, nem vagyunk magunkra hagyva, kilökve a semmi sötétségébe, van fogódzó, van aki gondol velünk is, van, aki meghívott ingyen az élet asztalához. Van feltámadás.
Ünnepeljük együtt ujjongó szívvel azt a kis gyenge csecsemőt, aki a messze szentföldön karácsony napján született romos istállóban, jászolba fektetve.
Boldog, szeretetteljes karácsonyt mindenkinek!
