A keresztény egyházak egyik legjelentősebb ünnepe a zsidó vallás peszah ünnepéből kifejlődött húsvéti ünnepkör. Eredetileg az egyiptomi fogságból való szabadulást ünnepelte az ószövetség népe, mindmáig. A szó a fogságból, így a halálból való kikerülést jelenti tartalma szerint.
A nyugati kereszténység március 22. és április 25-e között tartja az ünnepet, melynek esedékes időpontját a holdhónapok változása szabja meg. A kora keresztények által tartott első niceai zsinat döntött afelől, hogy a húsvét időpontja a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap. A keleti ortodox keresztények egyházaiban a húsvét nagyobb ünnep, mint a karácsony, lévén, hogy a megváltó a húsvéti feltámadásakor érte el szentségének földi csúcspontját, ekkor teljesült mindaz a szentségteli állapot, mely a keresztény vallás lényege és csúcspontja, a feltámadással történő megváltás.
Jézus Krisztus a húsvétot megelőző vasárnapon egy szamárcsikó hátán, igen szerényen vonult be Jeruzsálembe, az ünnepen részt venni. A helybéliek virágokkal, zöldellő ágakkal köszöntve fogadták, nagy ünneplést tartottak, királyként számon tartva őt. A virágvasárnap elnevezés a bevonulás emlékét idézi. Ezen időpont utáni jeles dátum a nagycsütörtök, ekkor történt az utolsó vacsora, mely vacsora alkalmával nyilvánította ki a megváltó, hogy teste a benne hívők számára a kenyér, s a bor az ő vére, mely mindenkiért kiontatik a bűnök bocsánatára. Nagypénteken pedig megtörtént az, amitől mindenki okkal tartott, Krisztus keresztre feszítése. A gyászos napra emlékezve a hívők böjtöt tartanak, kerülik a vigasságot, tartózkodnak a húsételtől, jelezvén bánatukat vezetőjük eltávozása miatt. A miserendben is változások történnek.
A nagypénteki kálvária és exodus után harmadnapra Jézus feltámadt a halottaiból, megváltva a keresztényeket a bűneiktől, győzelmet aratott a halál felett, s megmutatta, hogy van élet a halál után, s a benne hívők is részesülhetnek – ha érdemesek rá – az örök életben. A történetnek seregnyi feldolgozása van, számos úgynevezett passiójátékot tartottak azóta is.
Jézus ígéretén és példáján érdemes elgondolkodni, de vannak akik kételkednek, bizonytalankodnak, mint akár Tamás apostol is, aki nem volt ott, mikor a megváltó többeknek megjelent. Tamás csak azután vált az eseményeket elhívő személlyé, mikor azután maga is megtapasztalhatta mestere létének valóságát.
Vannak, akik értelemmel befogadni nem tudván, úgy vélik, hogy a keresztre feszítés során valójában nem halt meg a megváltó, ezért fel sem támadhatott. De ezen személyek gondolják csak el, hogy kegyetlen veréssel törték meg Krisztus elkínzott testét, szervezete a végsőkig elgyengült, kiszáradt a perzselő napon, rászegezték a keresztfára, rengeteg vért vesztett. Majd mielőtt a vegzálás befejeződött volna, az eljáró hatóság tisztje, egy római centurió lándzsával átszúrta a szívét, a szemtanúk korabeli tanúsítása szerint. Jézus elhunyt. Tragikus jelenet, számos festőművész dolgozta fel Botticellitől Rafaelló Santiig és Rubenstől Rembrandton át a magyar Benczúr Gyuláig, a világ képtáraiban mindenhol találkozhatunk a jelenettel.
Sietősen sírba tették, mert jött a vihar, jött a zsidóknak a szombat, amikor az ilyen tevékenység az óhitüek számára már tilos volt, s a sírt leviták őrizetére bízták. A leviták fegyveres szolgálat – rendőrség, templomi őrség – volt Jeruzsálemben. Őrizték a sírt, nehogy a már elharapózott suttogás, a zsidó vallási vezetők között is ismert prófécia, új király jötte megzavarja a fennálló rendet. A leviták jól jövedelmező, megbecsült foglalkozásúak voltak, közülük senki sem dobta volna el foglalkozását értelmetlenül, híven teljesítették kapott parancsukat, gondosan őrizték a rájuk bízott sírt. Még a három Máriát – a harmadik napon a sírhoz a tetemet balzsamozni ment asszonyokat is leöntötték vízzel (egyesek szerint innen eredezik a húsvéti locsolás szokása), olyannyira vigyáztak.
S akkor tapasztalták mind a jelenlevők, hogy a sír üres, a nehéz kőlap ajtó, amit csak több ember tudott megmozdítani el lett e néhány pillanat alatt távolítva a helyéről. Krisztus feltámadt! A sírba már csak az asszonyok mertek bemenni, a leviták világgá futottak. A sírban egy angyal ült. Jézus ezután többeknek – a sokaságnak is – megjelent, prédikált, tanított, gyógyított, csodákat tett, felvértezte tanítványait szentlélekkel. Mennybemenetelének pillanatáig a szentföldi emberek között élt. S számunkra, tanításai nyomán élőkre is kiterjesztette megváltásának kegyelmét, ha földi utunkon olyan életvitelt tanúsítunk, mely az Isteni tízparancsolat szellemiségének megfelel.
Eljön értünk dicsőségben, és országának nem lesz vége, tanít minket az írás. Eljön az idők végezetén. Na ez már megint nem felfogható értelmünkkel, megint csak a hit erejére kell hagyatkoznunk. De arra azután igazán és teljes szívből. Azaz várjunk csak. Rövidesen klónozható az ember, DNS-eiből feltámasztható a test. A tudomány már 10 dimenzió lehetőségét ismeri, bár az emberek még a 4 dimenziót képesek felfogni csak. Az idő is egy dimenzió, s az lehet esetleg véges? Tudással nem lehet megadni a választ, de hittel, hit igazsággal igen. Jézus sohasem mondott valótlant, sohasem ámított, nem kért csak adott. Fogadjuk úgy adományát, a megváltás ígéretét, ahogy mondta. Eljön értünk az idők végezetén. Hogy milyen dimenzióban, azt csak ő tudja.
A húsvétot népünk is ősidők óta ünnepli, számos népies formája szokása van a megemlékezésnek, seregnyi szokás, rítus csatlakozik hozzá. Fürösztik az állatokat, locsolják a hölgyeket, sőt régebben faluhelyen a kútnál meg is mosdatták őket. Alkalom a pajzánkodásra, amit a túláradó tavaszi életkedv az emberekből kihozott. A természet is serdül, szaporodik, virágzik ilyenkor, minden a termékenységről szól. A tojásbőség, a nyúl szaporasága, de a tápláló ételek – sonka, kalács, jó italok – mind-mind az új sarjadó életről szól, a feltámadás és újrakezdés erejét jelképezi. Minden élő újrakezd, feltámad.
Van feltámadás, ne Tamáskodjunk, higgyünk, és dicsérjük az urat. Van megváltás, zengjük együtt keresztények tiszta szívvel: Krisztus feltámadott, Alleluja!
