A hétvégén végre elkezdődik az év egyik legjobban várt időszaka, az Advent, amikor elkezdhetünk készülődni a karácsonyra! A várakozás közben sem unatkozunk azonban, hiszen rengeteg jó program vár ránk most is!

100. Hungarikum Bormustra
Keszthely – 2015. november 28.
A 100 Hungarikum Bormustrán a szervezők őshonos magyar szőlőfajták és magyar nemesítésű szőlők boraiból válogatnak és kínálnak a borkedvelő közönségnek. A rendezvényen évről évre több (2014-ben már több mint hetven szőlőfajta, több mint százhúsz tétel) minta kóstolható, melyek egy része igazi különlegesség, gyakran kereskedelmi forgalomban nem elérhető bor. A szakmai előadások témái is részben a jellegzetesen magyar szőlőfajták termesztéséhez és feldolgozásához kapcsolódnak.

Tematikus hétvégék, programok a Természet Házában
Gyenesdiás – 2015. november 28.
Azok, akik Keszthelyi-hegység élővilágát, természeti értékeit szeretnék megismerni és nem érik be az interaktív kiállítással a Természet Háza Látogatóközpontban, keressék a heti/kétheti rendszerességgel szervezett tematikus hétvégi programokat, amikor előadásokkal, vetélkedőkkel, foglalkoztató termi programokkal várják az érdeklődőket.

Adventi Vásár
Siófok – 2015. november 28. – december 23.
A Siófok főterén kialakított hangulatos adventi vásárban kézművesek és kereskedők várják a szeretteik számára ajándékokat keresőket, a vendéglátók pedig finomabbnál finomabb ételekkel és italokkal kínálják a vendégeket. A gyermekeket a felállított Betlehem mellett, egy-egy hétvégén kézműves foglalkozás és mézeskalácssütés várja, a színpadon a városi oktatási intézmények gyermekcsoportjai, diákjai segítenek feleleveníteni a karácsonyi ünnepkör hagyományait, és koncertek, zenés műsorok fogadják a közönséget.

Keszthelyi Advent és Karácsony
Keszthely – 2015. november 29. – december 31.
Keszthely az adventi, karácsonyi időszakban is gazdag programkínálattal várja a városba látogatókat. A belváros díszkivilágítása, a sétáló utcában felállított városi betlehem, és az adventi vásározók mellett templomi koncertekkel, játszóházakkal, ünnepi gyertyagyújtással, jótékonysági koncertekkel és az ünnepkörhöz kapcsolódó színházi és ismeretterjesztő előadásokkal várják nem csak a helyi lakosságot, hanem a városba érkező vendégeket egyaránt.

Adventi Ünnep a Bazilikánál 2015-ben is!
Bazilika, Szent István tér, Budapest – 2015. november 28 – 2016. január 1.
Budapest legcsodálatosabb karácsonyi vására idén is várja látogatóit 2015. november 28. és 2016. január 1. között a Bazilikánál. Ötödik alkalommal gyúlnak ki a fények a Szent István Bazilika előtt, ahol forró finomságok illata száll a levegőben, gyerekzsivajtól hangos a tér közepén felállított korcsolyapálya. Minden nap este színes, pompás, mesés köntöst ölt a Bazilika. A belváros szívébe költöznek a kézműves ajándékokat kínáló árusok, meghitt hangulatban borozhatunk kedvesünkkel és páratlan gasztronómiai élményben lehet részünk, hiszen számtalan kézműves csokoládé, mézeskalács, kürtőskalács sorjázik a standokon, amelyek csak arra várnak, hogy megkóstoljuk őket. Idén is táncházzal, kulturális programokkal, tematikus hetekkel kedveskedünk látogatóinknak.

Advent a Várkert Bazárban
Budapest – 2015. november 29 – december 20.
A karácsonyi hangulat jegyében számos kulturális programmal találkozhatnak az adventi időszakban a Várkert Bazárba látogatók. Megismerkedhetnek a jégszobrászat rejtelmeivel, lesz kézműves foglalkozás a gyerekek számára, és egy egyedi tervezésű és méretű adventi koszorú és kalendárium fokozza majd az ünnepi hangulatot. Fellép többek között a Nemzeti Táncszínház, koncertet adnak a Virtuózok, Sárik Péter, Szalonna és Bandája, a Budapest Bár és még sokan mások.

Téli Fesztivál
Kecskemét, Főtér – 2015. november 28. – 2016. január 1.
Adventi vásár, adventi gyertyagyújtások, színpadi műsorok. A Téli Fesztivál részét képezi az elmaradhatatlan karácsonyi vásár, ahol a város lakosai és az ide érkező vendégek kézműves kiállítók igényes termékeit vásárolhatják meg. A gasztronómiai különlegességek kedvelői pedig kedvükre csemegézhetnek a kitelepülő vendéglátó egységek standjainál. Évről-évre visszatérő kedvelt programelemei a jégpálya is, melyet ebben az évben is szeretnénk megvalósítani a fesztivál ideje alatt.

V. Pécsi Adventi Kézműves- és Mesevásár
Pécs, Belváros – 2015. november 27.-december 24.
Az adventi időszak heteiben, a város apraja-nagyja újra együtt lehet, felkeresheti a Mikulás Házat, csodálhatja a fényfestést, az épületvetítéseket, esténként pedig közösen várhatja a Varázslatot. A Széchenyi tér a vásár idejére a mesék, az ízek, az illatok, a közös élmények, a meghitt hangulatok és közös ünnep terévé változik.

Szennai Hurkafesztivál
Szenna – 2015. november 28.
A disznóölés hagyományos időszakának kezdetén Szennában rendszeresen megrendezésre kerül a hurkatöltő, hurkakötöző mesterek és nyársdugóvers mondó poéták versenye. A rendezvényen hagyományos és különleges, frissen sült és hidegen fogyasztandó hurkaféleségekkel is találkozhat a látogató. A finom falatok mellé a forralt bor, hagyományőrző együttesek műsorai és vidám hangulat dukál.

Kaposvári Advent – Karácsonyi Ünnepi Hetek
Kaposvár, Kossuth tér – 2015. november 29-december 23.
A kaposvári karácsnyi ünnepi heteknek Kaposvár főtere, a Kossuth tér ad otthont. A kaposvári ünnepi programok az első adventi gyertya meggyújtásával kezdődnek. A kaposvári székesegyház oldalában felépített, egyedülálló, faragott betlehem a meghittség, a szeretet és a nyugalom szigete a rohanó hétköznapokban. A kaposvári Pajta Színházban betlehemes játékok, karácsonyi koncertek, a város apróságainak ünnepi köszöntői melengetik a nézők szívét-lelkét, míg egyéb testrészük egy pohár meleg itallal lel felüdülést. Kaposvár az advent idején a főtérre várja mindazokat, akik a jókedv és meghittség jegyében kívánják a karácsony szellemét megidézni. A Kossuth téren továbbá kellemes forralt bor és ízletes meleg ételek árusítása történik. Az újévi koncert 2016. január 3-án hangzik el.

Advent Jászberény
Jászberény – 2015. november 29-december 23.
Ünnepi pódiumok, gyermekműsorok, közös gyertyagyújtás, Karácsonyi falu, Adventi programok, kézműves foglalkozások, hagyományőrző tevékenységek

Zirc advent, Zirci Ciszterci Apátság adventi programsorozata
Zirc – 2015. november 28.
Karácsonyra hangoló programok. A Zirci Ciszterci Apátság szép koncertekre várja a karácsonyra készülődő zeneszerető felnőtteket, gyermekeket, családokat. A koncerteket a Bazilikában és a Gobelinteremben tartják. A belépés valamennyi programra ingyenes. Eljött a Karácsony, a köszöntők járnak, kellemes és boldog ünnepet kívánnak. Mi is azért jöttünk ez érdemes házhoz, kívánunk minden jót a szép Karácsonyhoz!”

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ