Edvin Marton, a nemzetközi hírű hegedűművész és felesége, a sikeres gasztro-műsorvezető és ételstylist, Marton Adrienn is vendégei voltak novemberben a villányi Bock Pincészetnek, ahol 14. alkalommal rendezték meg a Márton-napi Újborünnepet.

Remek hangulatban telt az idén is a Bock Márton-napi Újborünnepe november 10-11-én, ahol több mint ezer vendég kóstolhatta meg a Bock Óbor Éttermének libából készült ínyencségeit, és az idei év első borát.

Már a korábbi években is számos hazai híresség látogatott el a villányi pincészetbe, hogy részt vegyen a már hagyományosnak számító eseményen, de ezúttal is érkeztek olyan vendégek, akik először csatlakoztak a „vigalomhoz”.

Edvin Marton és Marton AdriennKözéjük tartozik a „hegedű hercege”, Edvin Marton és felesége, Marton Adrienn is, akik nemcsak a különleges Márton-napi menüsort kóstolták végig, de egy izgalmas terepjárós túra során a legnevezetesebb Bock dűlőket is felkeresték a Villányi-hegységben.

Adrienn már jó ideje foglalkozik professzionálisan is a gasztronómiával. Jelenleg a TV2 Ízes élet programjának háziasszonya, 2017 szeptembere óta pedig a LifeTV Édes Élet Toszkánában című műsorát is vezeti. Így számára szakmai szemmel is különleges élmény volt a rendezvény, amelyhez több mint két tonna libahúst dolgoztak fel az étterem munkatársai.

A gasztronómia az élethivatásom, és imádok mindent, ami ehhez kapcsolódik, így a hazai borokat is, amelyek között a Bock igazán magasra teszi a mércét.” – mondta el Adrienn. „Munkám során egyik fő célom, hogy az egészséges ételeket és étkezést itthon is minél szélesebb körben népszerűsíthessem, de a Bock Márton-napi ünnepén feltálalt minőségi alapanyagokból készült, házias libatepertő és kolbász engem is levett a lábamról.

Marton Adrienn Bock pinceEdvin számára ritka alkalom volt, hogy közös hétvégi programon tudott részt venni családjával:A fellépések miatt megállás nélkül röpködök a nagyvilágban, ezért nagyon fontos, hogy a lehető legtöbb időt tölthessem a családdal itthon, Magyarországon. Ez a villányi hétvége szuper feltöltődés volt minden szempontból számunkra, amit jövőre is jó lenne megismételni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ