Ki ne ismerné az érzést, amikor először lesz szerelmes: megremeg a lába, ha a kiválasztott közeledik, elcsuklik a hangja, amikor beszélget vele, elpirul, csak mert az illető ránéz. Vajon mennyire határozza meg életünket ez a legelső, gyermeki érzelem?
Egészen kis korban a gyermekek még nem foglalkoznak a két nem közötti különbséggel: együtt játszanak, egymással barátkoznak, és nem válogatnak a fiúk és lányok között. Az idő múlásával kezdik felismerni a változásokat: a fiúk megharcolnak a legerősebbnek járó címért, a lányok féltékenyek lesznek egymásra, és próbálnak minél figyelemfelkeltőbbek lenni a fiúk irányába. Ezek azonban még csak szárnypróbálgatások azokra az időkre, amikor már komolyan elhatárolódnak egymástól a nemek.
A legtöbb ember az első komoly érzelmeket a serdülő kor kapujában éli meg. Bár addig is többször érezhettük azt, hogy „szerelmesek” vagyunk egy kiszemelt, távolról csodált személybe, ez az időszak az, amikor már valóban meg tudjuk élni a szerelem élményét. Ekkor ismerjük fel valóban azt, hogy a kiválasztottal a legjobb beszélgetni, hogy mennyire vágyunk a másik társaságára, hogy vele szeretnénk tölteni az időnket. Nem is teljesen értjük, hogy mi az oka, nem ismerjük az érzést, és pont ezért olyan izgalmas és egyben félelmetes számunkra az egész. Szakemberek állítják, hogy minden dolog, ami az újdonság erejével hat, sokkal intenzívebb érzéseket vált ki belőlünk. Ez különösen igaz az első szerelemre, ahol még sem jó, sem rossz tapasztalataink nincsenek. Hiszen a későbbi kapcsolataink során a csalódásainkból építkezünk, a tapasztalataink, a tanult és megismert viselkedéseink alapján cselekszünk, gondolkozunk, érzünk. A legelső, tudattalan szerelem azonban mentes minden élménytől, olyan dologgal állunk itt szemben, amiről nincs még tudomásunk.
Nem biztos, hogy az első ilyen kapcsolatunk valóban nevezhető kapcsolatnak. Lehet, hogy az egész egy félszeg kézfogás, egy ölelés, egy simogatás, és talán nem is történik más, de az az érzés, amit ekkor átélünk, felejthetetlen, és talán az egész életünkre kihat. Ekkor érezzük először azt, hogy találtunk valakit, aki nekünk szánt a sors, akivel együtt szeretnénk élni, ahogy a szüleink is. Vannak olyan ritka első szerelmek, ahol nem csak az örökkévalóság érzése van meg, hanem valóban együtt élik le az egész életüket, bár kevés olyan kapcsolat születik, ahol a felek nem igénylik az újdonságot, nem akarják jobban megismerni a másik nemet.
Legtöbbünknél az első olyan ember, akibe beleszerettünk, igen mély nyomot hagy maga után. Későbbi kapcsolatainkban sokszor emlegetjük, és sajnos gyakran esünk abba a csapdába, hogy összehasonlítjuk az elmúlt dolgokat a jelenlegivel. Pedig gondoljunk csak bele egy kicsit: nem biztos, hogy az első szerelem azért volt olyan csodálatos és nem mindennapi, mert az a személy valóban az Igazi volt. Akkor és ott még nem volt összehasonlítási alapunk, minden ösztönös és természetes volt, nem ismertük a hibalehetőségeket, amikkel későbbi párkapcsolataink során nap mint nap szembe kell néznünk. Az első szerelem zavaros és gyermeki, problémamentes, de egyáltalán nem biztos, hogy a későbbiekben ezzel a személlyel ugyanolyan lenne a kapcsolat. Legjobb, ha ezt a szerelmet örökre emlékezetünkbe véssük, de nem próbáljuk meg minden kapcsolatunkat hozzá hasonlítani. A csalódások, amik minket értek, a konfliktusok, amikkel találkoztunk, kötelező elemei az életünknek, megismerésük nélkül nem tapasztalhatnánk meg a valóságos dolgokat.
Szerző: Ambrus Anna
Kapcsolódó cikkek:
Érdekkapcsolat vagy valódi szerelem? – Kapcsolatok nagy korkülönbséggel
Használj afrodiziákumot! – Emeld magasabb szintre az erotikus élményeket!
