Igen előkelő rokonsággal dicsekedhet a mindenki által szeretett málna (Rubus Idaeus), az egyik legszebb növénnyel, a rózsával (Rosaceae). De míg ez utóbbinak a pompázatos szép virága a kedves, a málnát az utolérhetetlen finomságú gyümölcséért tartjuk nagyra.

 

 

A messzi őskorba ködlik vissza a málna származása, s a görög kultúrkör a magáénak mondja. Szerintük az istenek már az Olümpuszon is kedvvel fogyasztották a nektár és az ambrózia mellett, s hogy ez megtörténhetett, mi az ízletes málna mai fogyasztói készséggel elhisszük. De a tudomány mégis azt tartja, hogy az Alpok lejtőin, vagy a Vogézekben őshonos a növény, s keletebbre, a görög vidékeken vagy a Kaukázus egyes helyein is szintén időtlen idők óta jelen van. Ennek ellenére Európa nyugati végein, pl. Portugáliában még ma sem gyakori.

 

 

 

 

Földrészünkön a rómaiak tudatosan terjesztették, Kr. u. 23-ban Plinius írásban ismertette. Szerte meghonosodott a kontinensen, 1601-től a fehér változat is közkedveltté vált. A reneszánsz idejére már elterjedt Európában, s Mátyás királyunk is megismerte, s termesztésbe fogatta a málnát. A nép Boldogasszony csipkéjénekSzűz Mária gyümölcsének nevezi hazánkban.

 

 

A növény terjedő tövű, ültetéssel jól szaporítható, 1 – 2 méter magasra növő félcserje, alul zöld, bolyhos levelekkel. Gyümölcse 1-2 cm nagyságú, piros, fehér, bíbor vagy éppen lila színezetű. Fekete termésű is van, ez Amerikából terjedt el. Vackáról éretten jól leváló. Íze változatos, de mindegyik finom, számos módozata illatozó. Az egy tőről kihajtó vesszők két évig élnek, termést hoznak, majd leszáradnak. Maga a tő 8 – 10 évig él, utána elöregszik. A növény rendkívül tápanyag igényes, a dús és gyors szárnövekedés és a gyümölcs mindezt megköveteli. Ezért a kertészek viccesen mondják, hogy a málnát nem lehet túlöntözni, vagy túltrágyázni. Fajtától függően májustól szeptemberig terem, de létezik folytonérő változata is. A tenger szintje fölött 2000 m-ig megél, a napos domboldalakat, erdők mellékét kedveli leginkább.

 

A tartósítóipar hűtött áruként, lekvárként, szörpként, pulpként, de még színezékként is jól feldolgozza. Kiváló nyers fogyasztásra, sütemények, torták díszítésére, bólék, italok adalékára. Beltartalmi értékei sokrétűek. Antioxidánsokat, vitaminokat, festékanyagokat bőven tartalmaz, gyümölcscukrai kiváló táplálékforrások. C vitamint, B1, B2 vitamint és A provitamint gazdagon találni benne. Roboráló, étvágyjavító szer, betegségből lábadozóknak könnyen emészthető, ízletes étel. Növényi rostokat szolgáltat, pektint nyújt fogyasztójának. Kalcium, kálium, mangán és vas, valamint foszforsav tartalmú, gyermekeknek és vérszegényeknek kiemelten ajánlott. A magas vérnyomásra kedvező, a női változásokra előnyösen ható szer. A gyümölcs nedvéből és friss citromból facsart, vízzel futtatott gyümölcslé a gyakori, nyáron jelentkező nátha nélküli influenzás panaszokat mérsékli. Aszkorbinsav tartalma az érett gyümölcsöt cukrosan savanykássá, igazán jó ízűvé emeli.

 

 

Elterjedt a málnalevélből főzött gyógyhatású tea is. A nyáron szedett és megszárított levél teája pórusösszehúzó. Kismamáknak a szülés előtt rendszeresen ajánlott fogyasztani, mert ellazítja a medenceizmokat. De a várandósok reggeli szédülése és hányingere ellen is javallatos. Cseranyagai karban tartják a renyhe étvágyat. A málnalevél és zsenge málnahajtás tea szárítmányhoz tehetünk erdei csipkebogyót, kevéske csalánlevelet, s így olyan teafüvünk lesz, amit a téli időszakban jól használhatunk egészségünk megőrzésére.

 

A gyümölcs hűtőszekrényben néhány napig jól eláll, de célszerűbb frissen fogyasztani. Mélyhűtve, vagyis gyorsfagyasztva mindemellett érdemes házilag is tartósítani, kisebb adagokban eltéve. A karácsonyi süteményekhez feltálalt málna mindenkinek meglepetést okoz.

 

A málnát kistányérból, kiskanállal fogyasztjuk, akár tejszínhabosan, akár csokoládé reszelékkel is fokozhatók a gasztronómiai örömök. Tálalás előtt mindig jól meg kell mosni, már a végett is, hogy a nedvszívogató mezei poloskabogár gyümölcsön hagyott nyomát lemossuk. Az esetleg idő előtt megpenészesedett szemeket gondosan el kell távolítani készletünkből.

 

 

 

Málnából a legjobb pálinkákat lehet főzni, remek málna eredetű gyümölcsbort lehet készíteni, likőrök kedvelt adaléka. Hazánk északi tájain a málna rendkívül elterjedt kultúrnövény, seregnyi családnak ad megélhetést. Akinek módja van rá, kiskertjéből a málnatermesztést ne hagyja ki!

 

Kapcsolódó cikkek:
A tavasz édes gyümölcse – földieper avagy szamóca
Tök jó!
Spárga a királyok zöldsége

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ