„A stressz káros és kerülendő” – ez a vélekedés mára szinte sztereotípiává vált. Kelly McGonigal pszichológus kutató a legújabb kutatási eredmények alapján rávilágít, hogy ez csak részben igaz; ha ügyesen használjuk, akkor a stressz energiaforrás, a személyiségfejlődés egyik motorja, sőt emberi kapcsolataink gazdagításának fontos segítője is lehet.
A stresszt eddig olyan tényezőként tartottuk számon, amely kiemelkedően negatív hatást gyakorol az egészségünkre és az életminőségünkre – kis túlzással azt gondoltuk róla, hogy „öl, butít és nyomorba dönt”. Kelly McGonigal, a Stanford Egyetem kutatópszichológusa meglepő tudományos eredményekkel találkozott az elmúlt években: nem maga a stressz vezet káros következményekhez, hanem ha rossznak tartjuk a stresszt. Egy kutatás szerint azok, akik úgy érzik, stresszes az életük, és úgy vélik, ez a stressz káros, nagyobb valószínűséggel halnak meg azokkal összehasonlítva, akik kevesebb stresszről számolnak be, és azokkal összevetve is, akik sok stresszről számolnak be ugyan, de azt nem élik meg negatívan. Vagyis nem a stressz öl, hanem a stresszel kapcsolatos negatív hiedelmek? – az egészségpszichológus McGonigal korábbi ismereteit alapjaiban rengették meg ezek a kutatási beszámolók, és arra sarkallták, hogy mélyebben beleássa magát a stresszkutatások legfrissebb eredményeibe.
S mindaz, amit talált, új alapokra helyezte a stresszhez való hozzáállását, egyúttal izgalmas anyagot szolgáltatott könyve megírásához. A szerző végül arra jutott, hogy a stressz nem olyasvalami, amit kerülnünk kell, hanem amivel érdemes összebarátkoznunk – a saját érdekünkben. Mert így a stresszből származó energiát nem arra fordítjuk, hogy mindenáron csökkentsük a szorongást és az idegességet, hanem arra, hogy jobban teljesítsünk – hogy sikerrel oldjuk meg az előttünk álló kihívásokat.
A könyv új értelmezési keretet kínál: életünk buktatóit, sőt hányattatásait olyan lehetőségeknek láthatjuk, amelyekből tanulhatunk, és amelyek által fejlődhetünk. A megpróbáltatások többé nem azzal járnak, hogy izolálódunk és elmagányosodunk, hanem alkalmat adnak a kapcsolatteremtésre. A gyomorszorítás, a tenyerünk izzadása és a szapora légzés immár nem annak a jelei, hogy „menten szétesünk”, hanem annak, hogy extra erőfeszítésre vagyunk képesek.
Kelly McGonigal utazásra hív: a tudományos eredmények, a példaértékű személyes történetek, valamint a stresszt újragondoló és átalakító gyakorlatok során végighaladva új szempontok és módszerek birtokába jutunk, amelyekkel új színben látjuk a nehézségeket és hatékonyabban tudjuk kezelni őket.
Kapcsolódó cikkek:
